BÁRÓ KEMÉNY JÁNOS.

Kemény János 1903-ban született Pittsburghban az Amerikai Egyesült Államok Pennsylvania államában. Édesapja (Kemény István) halála után, egyedül maradt édesanyja – a gyönyörűséges színésznő Ida Mitchel – a reá maradt 4 gyermek megélhetését nem tudta biztosítani, ezért 1904 decemberében Erdélybe emigrál férje európai rokonaihoz. Így kerülnek Kemény János atyai nagyapjához (Kemény Ödönhöz) Alsójárára.
'Apámra nem emlékeztem, nem emlékezhettem. Egyszerűen tudomásul vettem, hogy volt, és tudomásul vettem azt is, hogy sok megpróbáltatáson ment keresztül. Őszintén sajnáltam, és felháborodva hallottam, hogy mennyi igazságtalanság érte őt. Tudtam, hogy nem érdemelte meg mostoha sorsát.' – írja Kemény János önéletírásában.

Kemény János édesapja, Kemény István

Az történt ugyanis, hogy katonai parancsnoka, egy gazdag herceg, felkérte egy váltója aláírására. Kemény tudva, hogy a herceg nagyon gazdag, gondolkodás nélkül aláírta, ám a herceg nyomtalanul eltűnt, így neki kellett fizetni. A kétségbeesett fiatal huszárhadnagy, aki tanár is volt a bécsi lovaglóiskolában, a gazdag marosvécsi rokonokhoz fordult segítségért. Kálmán bácsi, a vécsi vár akkori ura, hajlandónak mutatkozott fizetni, de csak felesége, Pólika néni (Bánffy Polixéna) által kikötött feltételek mellett: ha az apa kivándorol Amerikába. Így lett Kemény János édesapjából „száműzött”, pontosabban New York-i dokkmunkás, vendéglői mosogatólegény, szállodai liftkezelő.
Az alsójárai kúria – kisebb-nagyobb megszakításokkal – tizenhárom éven át adott otthont a hazatelepedett családnak. Az itt töltött szép évek mély nyomott hagytak Kemény Jánosban is. Így ír róla: „Alsójárában ébredtem öntudatra. Alsójárához kötnek kisgyermekkorom legszebb emlékei. Ezért vallom – az amerikai Pittsburgh helyett – ezt a mezővárosnak is beillő helységet szülőfalumnak, Erdélyt szülőhazámnak.”
Kemény János tízévesen a Kolozsvári Református Kollégiumba került. Érettségi után, 1921 őszén beiratkozott a bécsi Hochschule für Bodenkultur egyetem erdőmérnöki fakultására.


A Hitbizományi Okirat


Aztán, egy nap megtörtént a „csoda”: Kálmán bácsi a vécsi várúr – felesége, Pólika néni akaratának megfelelően – véglegesen és visszavonhatatlanul őt jelölte ki a vár és a vagyon örökösévé. Így az Amerikába száműzött Kemény István nincstelen árvája – Kemény János –, a vele azonos nevű erdélyi fejedelemtől nemzedékről nemzedékre öröklődött marosvécsi várkastély és erdőbirtok várományosa lett.
Az ifjú várurat 1923-ban vécsre szólítja kötelessége, mellyel tartalmas életének egy új fejezete kezdődik.

KEMÉNY JÁNOS A MECÉNÁS.

Miután Kemény János megörökölte marosvécsi birtokát, – mint önéletrajzából tudjuk – az volt a szándéka, hogy a reá szállott óriási vagyont a kultúra és a művelődés céljaira fordítsa. Az idők folyamán igyekezett ennek a fogadalmának eleget is tenni. Ennek jegyében került sor 1926. július 16-18. között Marosvécsen az erdélyi írókat tömörítő első Erdélyi Helikon találkozóra. Ezután közel két évtizeden át, 1944-ig minden nyáron megszervezésre került az egyre bővülő írói találkozó. Minden év találkozója hozott valami újat: könyvkiadást, lapalapítást, népkönyvtárakat, felolvasóesteket, szabadegyetemeket, irodalmi esteket a román és szász írókkal karöltve. És szinte mindig volt egy olyan esemény, amelyen újból és újból bebizonyosodott Kemény János és hitvese Augusta asszony önzetlen segítsége. Már az első évben alapítványt hoznak létre: 30 000 lejes díjat ajánlottak fel minden évben az elmúlt év legjobb irodalmi alkotásáért. 100 000 lejes díj járt egy magyar irodalomtörténet megírásáért (melyet Szerb Antal nyert el a Magyar Irodalomtörténet című művével). Valamint ágyalapítvány létrehozása a marosvásárhelyi Czakó-klinikán, az írók, művészek gyógykezelésére; emlékmű felállítása a két Bólyainak; emléktábla elhelyezése Marosvásárhelyen a Petelei István szülőházon (melyet Kemény János leplezett le 1928 szept. 13-án). A művészetek mellett, a legkülönbözőbb célokra is hajlandó volt nagy pénzösszegeket áldozni, amennyiben úgy ítélte meg, hogy az, az emberiség előrehaladását, és az emberi jólét javítását segíti elő. Ilyenek voltak az iskolák építése, könyvtárak létrehozása, világjárók utazásainak finanszírozása, sőt még az Asbóth Oszkár féle helikopter Rolls Royce motor anyagi fedezetének átvállalása is, mely szerkezet 1928 szeptember 9-én emelkedett a magasba.
A Kemény János mecénási mivoltát, igazából a színház terén tanúsított áldozatkészsége igazolja.
Engedtessék meg, hogy itt Sütő András írót idézzük:
<<....Halála előtt, azt mondta nekem: „- Harmincötezer hold erdőmet vitte el a színház, de kérlek, erről ne szólj a feleségemnek”. Nem szóltam. Csak mindenkinek mondom el utólag, hogy Kemény Jánosnál nagyobb mecénást – tudtommal – nem ismer az erdélyi kultúrhistória....>>

KEMÉNY JÁNOS ÉS A SZÍNHÁZ.

Kemény Jánosról bátran lehet állítani, hogy legnagyobb szenvedélye a színház volt. A bécsi diákévei során, amikor csak tehette, operákat, színdarabokat, koncerteket nézett és hallgatott a kakasülőkről. Nagy zenei élményei inkább az operához fűződtek. Ezek az esték életét a legnagyobb nyomorúság közepette is széppé és gazdaggá tették. Mint ismeretes, később az Ő kezdeményezésére az Erdélyi Helikon első találkozóján a résztvevők elhatározták, hogy a kisebbségi élet összes erőit összefogják az erdélyi magyar színjátszás támogatására. Mecénási nagylelkűsége, műveltsége és e területen szerzett hibátlan ízlése segítette át a harmincas években a kolozsvári társulatot nem egy pénzügyi és művészi nehézségen. A ’30-as évek elején a Janovics Jenő igazgatása alatt álló Kolozsvári Magyar Színház olyan gazdasági krízisbe sodródott, hogy a több millió lejt kitevő készpénz és váltó adósságait nem tudta fizetni. A vezetőség a bezárás elkerülésének érdekében végső elkeseredésében báró Kemény János segítségét kérte. Ismert volt Kemény János színház iránti elkötelezettsége és szeretete, és nem utolsó sorban az a tény is, hogy fiatalon tulajdonosa lett az óriási erdőbirtoknak.
1931-ben vette át a Kolozsvári Thália Magyar Színház Rt. vezetését elnök igazgatói minőségben, melyet tíz éven át folytatott. Itt első feladata volt a színház 5 millió lejről szóló adósságának kiegyenlítése, és hogy a színházhoz és művészethez legkisebb mértékben sem értő bankároktól megszabadítsa a társulatot. Az adósság rendezését, saját erdőbirtokának jelentős részének értékesítéséből tudta fedezni. Jellemzővé vált erre az időszakra az anekdota, miszerint:
„- Ezt a Kemény Jánost aranyba kell foglalni – mondta egyszer Janovics, Gyalui Farkasnak.
- Mi az, te még egy zsák aranyat le tudsz húzni róla? – kérdezte vissza Gyalui.”


Kemény János és Német Antal rendező
a budapesti Nemzeti Szinházban

A Thália korszakában Kemény János jellemzésére ide illenek Kovács György mondatai:
<<....Ha a Tháliánál - Kádár Imre gyakorlati-művészi munkája mellett - az akkori idők szerint csodákra volt képes, épp annyira elvitathatatlan érdeme, hogy a Thália eltűnése után és még inkább a vásárhelyi színház indításakor aktívan részt vett annak szervezésében és munkájában. A színházat vezető fő munkatársait úgy válogatta össze a Tháliánál, - s ez volt egyik fő erénye - hogy az ő háttérben álló, vezetést segítő működéséből csak a mosolyára lehetett emlékezni. Azt hiszem, hogy ez a Kemény János-i mosoly az, ami leginkább hiányzik a mai színházi erőfeszítésekből. Tőle tanultuk meg, akkori fiatalok, hogy a színház nem velünk kezdődik és nem velünk ér véget. Lehet, hogy valahol nagyon elfogult vagyok Jánossal, mert nemcsak elindított a pályámon, nemcsak segített későbbi éveim nehéz óráiban, de élő példa volt arra, hogy idejében megtanuljuk azt: legyen könnyebb elviselni saját bukásunkat, mint mások sikerét. Az ő személy szerinti nagy színpadszeretete és tisztelete gyűjtötte köréje, kolozsvári és vásárhelyi működése idején azokat, akik nemcsak szerelmesek voltak ebbe a pályába, de együtt is éltek vele. Ilyen váltólázas színház mosolygó vezetőjének maradni nem kis emberi feladat. „Elnökigazgatója” lenni a szépen hangzó Thália Magyar Színház Rt.-nek és a színháznak, fizetés nélkül, mert ő erről mindig önkéntesen, a színház javára lemondott, s még vagyonokat is költeni rá - ritka szép játékszenvedély. Tapsok, babérkoszorúk, kritikák és szobrok nem kísérik Kemény János színház körüli működését. De kevés színházi emberrel találkoztam, aki annyi tisztelettel, szeretettel és megbecsüléssel vette volna körül azokat, akik a színpad aktív szereplői voltak, a műszakiakat is beleértve. Úgy tudta meghívni a legfiatalabb színészt is marosvécsi kastélyába, hogy az rögtön valakinek álmodta magát. Az ilyen jelentéktelennek látszó gesztus adott olyan hitet és bizalmat a pályán indulónak, amit máskor sokévi színpadi munka, siker és taps tett csak lehetővé...>>


Kemény János 'Péter' című színművének bemutatója Pesten, 1944-ben


1941-1944 között főigazgatóként irányította a Kolozsvári Nemzeti Színház próza és operatársulatát.
1945-52 között a marosvásárhelyi Székely Színház egyik alapítója és dramaturgja, míg az osztályharcos kíméletlenség és méltánytalanság arra nem kényszerítette, hogy mészégető munkásként keresse kenyerét a marosvásárhelyi kisállomás melletti mészégető telepen.
1954-től 1958-ig a marosvásárhelyi Szentgyörgyi István Színművészeti Intézet könyvtárosa, ezt követően 1968-ig, nyugdíjazásáig az „Új Élet” című folyóirat színházi és művészeti rovatvezetője.
Számos regénye és elbeszélése mellett több száz színházi cikke jelent meg. Péter című színművét, 1944. május 20-án mutatta be a budapesti Nemzeti Színház, Németh Antal rendezésében. Hagyatékából előkerült az „Ostoros apó” című drámájának kézirata.

KEMÉNY JÁNOS AZ ÍRÓ ÉS IRODALOMSZERVEZŐ.

Első írása „Emlékezetem” címmel 1921-ben jelent meg Kolozsváron, ahol a kollégium önképzőköri lapját szerkesztette. Érettségije után Előre címmel irodalmi folyóiratot indított.

Írói munkásságáról a Romániai Magyar Irodalmi Lexikon a következőket írja:
<<....Gátló-serkentő tudattal kezdett írni, hogy bizonyítsa, nemcsak az ősök jogán fog tollat. Annak idején Tamási Áron írta róla: „Régóta tudjuk, hogy Kemény János a neve mellé olyan megjelölést örökölt, mely a főúri osztály tagjai közé utalja őt. Nem kétséges, hogy a fennálló társadalmi rendet elbűvöli ez a megjelölés, s az sem kétséges, hogy a szellem rendjében hatástalan, sőt néha gyanút virágzik”. De az előítéletekkel csak addig kellett verekednie, míg a Kákóc Kis Mihály (1929) vagy a Kutyakomédia (1934) című kisregényei meg nem jelentek, melyekben Kovács László szerint „a meleg humánum fénye az, ami rávilágít magyarra, románra egyaránt, s az erdélyi falut, az erdélyi életet problémáiban egyszerűbbnek mutatja, mint ahogy a politika gondolja el, de összetettebbnek is, mint ahogyan akármelyik nacionalizmus megoldaná”. 1938-ban lát napvilágot a budapesti Révai kiadásában Ítéletidő című elbeszéléskötete, mely Kántor Lajos summázata szerint „pozitív jelkép, az egymásrautaltság, összefogás szimbóluma”. A Kokó és Szokratész (1940) már az érett író munkáit összegezi. „Elragad epikájában a déltengeri természettel versengő báj és gyöngédség, a komikumnak és fájdalomnak egy-egy jellemben való elkeveredése és a filozófiának az élethez minduntalan alászálló humora. A finom érzelmesség és férfias tárgyilagosság művészi váltakozása, mely vonzó és mind nagyobbra hivatott elbeszélőt jelez a magyar novellaírásban” - írja Molter Károly a kötet megjelenésekor.
Tehetsége megtréfálta a történelmet. Ő, az erdélyi mágnás, aki annak idején inkább csak elbeszélést meg novellát próbált, a háború után, a szocialista jelenben írta és publikálta egymás után regényeit (Vadpáva, 1958; Farkasvölgy, 1963; Víziboszorkány, 1965), valamint A havas dicsérete című novellagyűjteményét (1957), mely hozzájárult, hogy az 50-es évek súlyos méltánytalanságain, amikor is mészégető munkásként tartotta el népes családját, nagyvonalúan tette túl magát.
Prózájának esztétikai értékei szétválaszthatatlanok az etikaiaktól. A különböző társadalmi rangú és anyanyelvű embereket összekötő természetszeretet, barátság, békességre vágyakozás nem csupán témája, hanem mondhatni formaadója is lírai hangulatú történeteinek, melyek nemigen keresik a rendkívülit. Elbeszéléseire és terjedelmesebb epikai műveire is „a finom érzelmesség és férfias tárgyilagosság” jellemző (Molter Károly).
Élete utolsó éveiben önéletrajzi regény megírásának terve foglalkoztatta, de erejéből már csak gyermekkora és ifjúsága éveinek megírására futotta, s ez a rész is csak halála után, 1972-ben látott nyomdafestéket Kakukkfiókák címmel.>> (Romániai Magyar Irodalmi Lexikon 2, 684-685. o. , Kriterion Könyvkiadó, Bukarest 1991)


E csodálatos ember, életének utolsó szakaszában érte el írói tevékenységének fénykorát, amikorra a sok megpróbáltatást követően olyan hangulati- és életkörülmények teremtődtek körülötte, amelyek jelentősen segítették elő irodalmi tevékenységét. Egyre gyakrabban jelentek meg könyvei, cikkei. Írt sokat és szépet: bábszíndarabokat, színdarabokat, önéletrajzot, úti élményeket – természetről, emberekről, a havasi életről. Nagy tervei is voltak ezen a téren: A hazai írók mellett külföldiekkel is akart írásaiban foglalkozni, azokkal, akiket ismert és szeretett, és akikhez sok érdekes megírni való emlék fűzte. Mint Ernst Toller, Felix Salten vagy H.G. Wells. A kortárs román írók közül pedig Liviu Rebreanu, Lucian Blaga, Victor Eftimiu vagy Codarcea. Sajnos terveinek nagy részét nem tudta véghez vinni végzetes betegsége miatt.
Szellemi öröksége sokkal gazdagabb volt, minthogy csak íróként tartsuk számon, hisz jómaga szellemi vezére volt annak az irányzatnak, melyet ma transzszilvanizmusnak hívnak. Kemény János vérbeli irodalomszervező volt.


Az Erdélyi Helikonisták Találkozója

1926 nyarán meghív otthonába 26 írót és költőt, mely kezdeményezésből alakult ki az Erdélyi Helikon, a romániai magyar írók és költők szabad íróközössége, melynek 1944-ig szervezője és házigazdája maradt.
Irodalomszervezői szerepet töltött be a marosvásárhelyi Kemény Zsigmond Társaság élén 1928-tól a társaság megszűnéséig, mint elnök, később, pedig mint az Erdélyi Irodalmi Társaság elnöke. Elnöki megnyitóiban rendszerint alkalmat keresett irodalmi aktualitások célszerű bekapcsolására.

KEMÉNY JÁNOS AZ IGEHIRDETŐ.

<<....a „vajszívű' báró úr a falubeliek lelki segítségére is gondolt és ez volt a fő ok, amiért beiratkozott és 1929-ben elvégezte a kolozsvári protestáns teológiát s ezzel a rábízott nyáj lelkipásztora is lett. Persze ez nem azt jelentette, hogy rendes, parókus lelkész volt, csak időnként szolgált és hirdette Isten igéjét.


Kemény János az igehirdető

Az évek folyamán többször volt alkalmam elbeszélgetni olyan idős vécsiekkel, akik személyesen ismerték Kemény Jánost. Az idős Béltelei Mihály így emlékezett róla:
„A báró úr igazi úriember volt. Őt a köszönésben nem leheteti megelőzni, mindig előre és nagy kalapemeléssel üdvözölt, szégyelltem is, hogy nem tudok én nála a jó napot kívánásban gyorsabb lenni. Nemcsak író és földbirtokos, de pap is volt, azt is kitanulta. A vécsi nép nem templomba járó nép, de mikor megtudtuk, hogy ő prédikál, az egész falu ment az Isten házába. De szépen is tudott a báró úr prédikálni!”
A Kemény család egyik marosvásárhelyi jó barátja, dr. Imreh Ernő írt le évekkel ezelőtt egy olyan esetet, amit János bácsi mesélt el neki: „Közismert személyiség fordult hozzá, hogy vállalja református papként - mert teológiai végzettsége volt- az esketését, (minthogy menyasszonya amúgy is református).
- De te görögkatolikus vagy. Mit szól hozzá a te egyházad? - kérdezte, mire a vőlegény kijelentette: - Ha te hajlandó vagy esketésünket vállalni, én is áttérek a református hitre.
- Ha azért akarod elhagyni a hitedet, mert ragaszkodsz az eskető pap személyéhez - válaszolta -, fordulj máshoz. Nem látom el olyan ember esetében az egyházi szolgálatot, aki azért vállal új hitet, hogy én szolgáljak az esküvőjén. Maradj hűséges görög katolikus, akkor összeesketlek a feleséged hite szerint.'
Papságáról a legszebb jellemzést felesége, Auguszta asszony fogalmazta meg, mert szerinte: „Akkor ragyogott legszebben ez az ősi templom, amikor János hirdette benne Isten igéjét!'>> (Részlet Adamovits Sándor „Az igehirdető Kemény János” írásából)

KEMÉNY JÁNOS A FILANTRÓP, EMBERSZERETŐ.

Kemény János szerény természetű volt, aki sohasem nézegette magát saját bőkezűségének tükrében.
Könyveinek, írásainak sorai az emberek, a természet iránti szeretetét elkötelezettségét sugallják. Valószínű életútjának is köszönhető az a tény, hogy ember és ember között különbséget nem tett, legyen szegény vagy gazdag, fiatal vagy öreg, román vagy magyar, vagy más gondolkodású.
Mindenkit segített, amivel csak tehette: anyagiakkal, javakkal, cselekedetekkel.
Számtalan magyar és román családnak adományozott házat, termőföldet. A későbbiekben sem merült feledésbe néhány, ezen jótettek közül. Például Kemény János nagyobbik fia Árpád és családja, jóformán ingyen használhatott nyaralónak egy több hektáros területet, házzal együtt a Galonya-i vadászkastély közvetlen tőszomszédságában: Pascan bácsi hálája jeléül bocsátotta rendelkezésére ezt a „domnul baron” által korábban részére adományozott területet.
A második világháború alatt az európai ellenállási mozgalom egyik valóságos végvárát jelentette Marosvécs. Német internálótáborból idemenekült angol pilótákat bújtattak Marosvécsen, akik innen Jugoszlávián keresztül menekültek tovább, de védelmet, élelmet juttattak a közelben dolgozó zsidó munkaszolgálatosoknak.
Már a harmincas évek kezdetétől a román királyi közigazgatás alatt álló Kolozsváron a zsidó színészek és színházi emberek érezhették az ellenük irányuló egyre gyarapodó megkülönböztető intézkedést.
Kemény János következő sorai összefoglalják a zsidó művészeket akkor ért támadásokat, és azt is hangsúlyozzák, hogy ezeket nem volt könnyű kivédeni:
„A bécsi döntést megelőző két esztendő már felmutatta a kultúra, irodalom és színház területén dolgozó ember számára azt az újabb feladatot, amit vállalnia kell: a zsidóságellenes támadások kivédését. Az irodalom és a színművészet terén érték támadások írói szervezetünket és a színházat is azért, hogy nem tett különbséget zsidó és nem zsidó írók és művészek között, és védelmébe vette őket a könyörtelen és emberellenes támadásokkal szemben.”
A bécsi döntést követően Erdélyben már 1940 őszén a legtöbb zsidó közalkalmazott elvesztette állását. Az állástalan zsidó színészek berlini és budapesti pályatársaik példáját követve zsidó színházat hoztak létre Kolozsvárott Concordia néven. A társulat Kemény János írónak, a Magyar Színház igazgatójának támogatását élvezte. Kemény János báró gondoskodott az újonnan létrejött színház anyagi alapjairól, valamint több zsidó származású színészéről is. A zsidó színházat rendszeresen segítette darabokkal, illetve jelmezekkel és kellékekkel is ellátta. Igazgatóként a Thália Magyar Színháztól kapott fizetésének teljes összegét a zsidó színészeinek segélyezésére fordította. Minden alkalmat kihasznált arra, hogy zsidó munkatársainak és írótársainak helyzetén javítson. Iratokat, kérvényeket írt alá érdekükben, és ahol csak tehette, minden eszközzel dolgozott védelmükben.
Kolozsvárt a német megszállás alatt, anyagi áldozatok árán sikerült Kádár Imrét feleségével és nevelt lányával együtt kiszabadítania a Gestapo kezéből. Több írónak sikerült a zsidótörvények hatálya alól mentesítő iratokat szereznie. Munkatáborba került munkatársak és ismerősök támogatásában is érdemeket szerzett. Többek között Kovács György élelmezését biztosította és megszervezte külföldre menekítését. Magatartásáért egy alkalommal két Gestapo-ügynök a kolozsvári német konzulátusra vitte, ahol megfenyegették „nagynémet”-ellenes viselkedéséért. Kemény János segítőkészségét és az akkori idők jelszavas tömeghangulatával dacoló bátor kiállását Gróf László, Kőmíves Nagy Lajos és dr. Kádár Imre 1945 júniusában tett nyilatkozatai igazolják. A politikai nézetek sem voltak szempontok, amikor embertársai megsegítéséről volt szó. Több baloldali, kenyérnélküli embert segélyezett akár szellemi munkásról, akár dolgozó emberről volt szó. Egy ilyen segélynyújtásnak Kőmíves Nagy Lajos is koronatanúja volt, mivel ő juttatta el Kovács Katona Jenőnek, a közismert kommunista írónak anyagi adományait, aki akkoriban súlyos betegen feküdt a kolozsvári tüdőszanatóriumban, és akit 1940-ben a Gestapó hurcolt el. Kemény János a Thália Magyar Színháznál többek között elő merte adni a kommunista Nagy Istvánnak „Özönvíz” című darabját, amely akkoriban bátor cselekedetnek számított. A Kolozsvári Nemzeti Színháznál megalapította a „segélyalapot” amelyet saját pénzből támogatva tartott fenn, s ebből a reászorulók állandó segítséget kaptak, akár színészről, akár műszaki munkásról volt szó.

visitors: 71097 | page downloads: 983683
Kohr-Ah portal engine 1.97.