[A-F] [G-J] [K-R] [S-Zs]

Kemény Ákos br. Országgyűlési képviselő. Született Kolozsvárt 1866 máj. 23-án. Középiskolai tanulmányait Bécsben, a Terezianumban végezte, a jogot Bécsben, s azután Budapesten hallgatta, ahol államtudományi doktori oklevelet nyert. 1891-ben főispáni titkár lett Aranyos-Torda vármegyében. 1892-ben a szászrégeni Választókerület képviselőjévé választotta.

Kemény Árpád br. Született Szilágykövesden 1866 dec. 24-én. Főrendiházi tag, A középiskolát és a jogot Kolozsvárt végezte, majd saját gazdaságának élt. A főrendiháznak 1894 április 12-től a cenzus alapján tagja lett.

Kemény Árpád br. (Született: Kolozsváron, 1937. júl. 24.– elhunyt Budapesten 1995 ápr.24) Díszlet- és jelmeztervező. 1962-ben végzett a Ion Andrescu Képzőművészeti Intézetben, és 1963-tól másfél évtizeden át a Marosvásárhelyi Szentgyörgyi István Színművészeti Intézet színpadának díszlet- és jelmeztervezője. 1978–80-ban a szatmári Északi, a 80–81-es évadban a sepsiszentgyörgyi Állami Magyar, 1981-től 1990-ig a marosvásárhelyi Nemzeti Színház társulatának tagja. 1980-ban elnyerte az a legjobb díszlet és jelmeztervezői díjat. 1990-ben áttelepült Mo.-ra, Szolnokon a Szigligeti Színház, majd a Budapesti Nemzeti Színház díszlettervezője. Díszletei rendkívül változatosak, megkapóak voltak. Többnyire szürrealista törekvésekről tanúskodtak. Néha a masszívnak látszó díszletelemek feltűnő könnyedséggel alakultak át, és változatos színhelyeket sugalltak, máskor függönyökkel is képes volt bezártságot, elszigeteltséget érzékeltetni. Legemlékezetesebb munkái: A trójai nők; Tamási Á.: Énekes madár, Kincses E.: Ég a nap Seneca felett, Csiky L.: A nagypapa látni akar benneteket, Madách I.: Mózes, Székely J.: Irgalmas hazugság, Krúdy: Vörös postakocsi, My fair lady, stb.


Kemény Boldizsár (I. Boldizsár). Kemény János (III. János) Sármasági Annától született fia. 1576-ban Báthory Istvánt a lengyel királyságra kísérte. Utóbb atyjával együtt Székely Mózes híve, s követe a moldvai vajdához, hogy azt szövetségesül nyerje. Pár év múlva, mint Erdély követe Magyarországra jő a fölkelt Bocskaihoz, innen Kolozsvár városához küldetik. Utóbb 1608-ban Fejér megye főispánja lett.

Kemény Boldizsár (II. Boldizsár) I. Boldizsárnak, Tornyi Zsófiától született fia. Kolos vármegyének főispánja, udvarhelyszéki főkapitány, ifjabb Rákóczy György fejedelemnek főlovászmestere, hatalmas vadász ember. Mint bátyja János a fejedelem írja, 1657 febr. 16-án a lengyelországi hadakozáskor homlokba kapott lövés folytán elvérzett.

Kemény Dénes br. Szül. 1803-ban, meghalt Budán 1849-ben. A IV. Pétertől, János fejedelem testvérétől leszármazó ugyanazon családi ágból származott, melyből a nagy publicista, író is, Zsigmond. Atyja András, anyja Kendeffy Róza. Iskolai pályáját 1822-ben végezte el, majd a marosvásárhelyi kir. táblára ment joggyakorlatra, ahol őt a nemzeti apátia s alkotmányos süllyedés e léha korszakában ellenállhatatlan vágy ragadta nemzete, s különösen szűkebb hazája, Erdély múltjának, jogainak s törvényeinek alapos tanulmányozására. Ezen téren hosszú évek során különleges és egyedülálló ismereteket szerzett, melyeket publikálni szeretett volna, de a kiadás, tőle nem függő akadályok miatt, örökre elmaradt. A politikai szónoklat terén tette nevét ünnepeltté s id. Bethlen Jánossal, Wesselényi Miklóssal és Szász Károllyal az 1830-as években párttá alakult alkotmányos ellenzék élén állott. Alsó-Fehér v.megyében 1834-ig tiszteletbeli főjegyző volt. Kitűnő szónoki ereje, éles dialektikája s e mellett feddhetetlen, nemes jelleme és szigorú részrehajlatlansága, mely olykor barátait sem kímélte, egyenkint hatalmas tényezői voltak a hatásnak, mely fellépéseit kísérte, s mely őt már 1834. előtt az ellenzék pártfejévé tette volna, ha önként alá nem veti magát a nálánál higgadtabb véralkatú, s óvatosabb idősebb Bethlen János grófnak. Az 1837-re összehívott országgyűlésen már nemcsak vezérszónoka, de feje is lett az ellenzéknek. Az unió után, melyet az 1848-iki magyarországi események létre hoztak, kihirdette az 1848-iki pesti nemzetgyűlést, erre, mint Alsó-Fehér v.megye képviselője jelent meg s belügyi miniszteri államtitkárrá neveztetett. De ez új környezetben s új emberek és viszonyok közt már kevesebb hatása s jelentéktelenebb szerepe lehetett, mint szűkebb hazájában, hol a legnagyobbak egyike volt. Mérsékeltebb elvek embere volt, mint amelyek akkor Pesten s majd Debrecenben a karzatokon s utcákon divatoztak. Betegségét s halálát, főképpen a haza sorsa feletti mély bánat okozta. Meghalt Budán, kevéssel az ostrom előtt s a budai köztemetőben van eltemetve, idősebb Bethlen Jánosnak, Erdélyország bölcsének szomszédságában, ki ez iránti óhajtását halálos ágyán kijelenté. Nejétől, K. Kata bárónőtől számos gyermeke maradt s ezek során legidősebb K. Gábor báró, a kereskedelmi miniszter.

Kemény Domokos (IV. Simon fia) és testvére országgyűlési ismeretes ellenzéki szónokok. Ez ág a birtokukhoz tartozó Vécs váráról vécsi ágnak neveztetik.

Kemény Endre br., országgyűlési képviselő, költő. Született Kolozsvárt 1845 nov. 28-án, megh.: 1898-ban Magyarbükkösön. Gimnáziumi tanulmányait, Kolozsvárt végezte. Korán kezdett a szépirodalommal foglalkozni s első cikkei a Kolozsvárt jeletek meg. Később a fővárosban, ahol jogot hallgatott, folytatta irodalmi munkásságát. 1868-ban jelent meg első önálló műve, egy költői elbeszélés, melyet sűrű egymásutánban követtek költeményei, kisebb elbeszélései s erdélyi politikai lapokban társadalmi és politikai cikkei. Azon kívül a fővárosi lapokban is jelennek meg tőle szépirodalmi, társadalmi cikkek, költemények, stb. A kolozsvári Nemzeti Színház, több tragédiáját (Tenger fiai, Törvénytelen, Nagy napokból) adta elő, s Bánffy György báró A gólyakirály c. operettjéhez ő írta a szöveget. A ’60-as, ’70-es években egymás után írta műveit. Pl.: Egy költői beszély, Két költői beszély, Az áldozat, Eszményi szerelem, Fivérek. Egyik tagja volt a kolozsvári hármas intendanturának, s választmányi tagja az ottani Nemzeti Színháznak. A képviselőházban 1875-től az alsó-fehérvármegyei marosújvári kerületet képviselte.

Kemény Farkas br. (K. Zsigmond az író unokatestvére, Lajosnak fia) A magyar szabadságharc egyik hőse, szül. 1796-ban, meghalt Londonban 1852-ben. Fiatal korában katonai pályára lépett, de ezt egy időre odahagyta, s csak 1848. állott be ismét, amikor részt vett a nemzetőrség szervezésében, s mint őrnagy, forradalmi dandárvezér együtt harcolt Bemmel Erdélyben. Vitézségének s bátorságának legfényesebb jelét a piski híd megvédésekor adta. A szabadságharc elnémítása után Angliába költözött ki. Hamvai a londoni "Kensal Green Cemetery" temetőben nyugszanak.
* Néhány adat az 1848-ban kezdődött Szabadságharc 1849-es eseményeiből:
- március 23. Gál László beveszi Zentát. Kemény Farkas Nagyenyed mellett szétveri a románok táborát.
- március 25. Kemény Farkas ezredes megsemmisíti a Diód melletti román tábort.
- március 27. Perczel hadteste felmenti az ostromlott Péterváradot. Kemény Farkas katonái megkezdik a gyulafehérvári erőd bekerítését.
- június 8. Hosszúhetény lakossága kiűzi a császári helyőrséget a faluból. Kovács Ignác katonái Királypataknál és Krakkónál sikerrel hárítják el a románok támadásait. Kemény Farkas ezredes megkezdi a havasi hadjáratot, melynek célja a román felkelés leverése.
- június 16. Asbóth Lajos vereséget szenved Zsigárdnál. Nagysándor József sikertelen támadása a semptei tábor ellen. Kosztolányi Mór Patasnál szenved vereséget. Kemény Farkas katonái kiürítik Abrudbányát.
- augusztus 14. Apahidánál Gortenhjelm elővédje legyőzi Makray László huszárkülönítményét. Kemény Farkas kiüríti Kolozsvárt. *


London - Kensal Green Cemetery
sector 96, nr.: 10005

Kemény Ferenc az író K. Zsigmond unokatestvére, Lajosnak fia. Született 1795-ben Magyarbükkösön. 1822-ben a marosvásárhelyi kir. Táblánál ülnök 1829-ig, amikor Kolozsvárra, a főkormányszékhez neveztetett ki.1838-tól országos elnök és kancellár, mérsékelt politikája és államférfiúi belátása által a haza és kormány bizalmát élvezte egyaránt., 1843-ban a ref. egyházi főtanács elnöke is volt. Meghalt 1875-ben Kolozsváron.
Kemény Ferenc: A Kolozs megyei Szentmargita faluban (Dés közelében) van eltemetve édesapjával Kemény Györggyel és testvérével Kemény Ferenccel a felirat szerint 1849 decemberében

[A-F] [G-J] [K-R] [S-Zs]

Kemény Gábor br., földművelésügyi miniszter, született Csombordon 1830 július 9-én, meghalt Ajnácskőn 1888 október 23-án. Atyja K. Dénes br., anyja K. Katalin bárónő volt. 14 éves koráig Csekelakán szülei házánál részesült gondos nevelésben A bölcsészeti és jogi tanfolyamot 1848-ban Nagyenyeden végezte, s azután külföldi egyetemre készült, de ebben a szabadságharc kitörése meggátolta. Rövid ideig Debrecenben Csányi László minisztériumában, mint tiszteletbeli fogalmazó volt alkalmazva. A szabadságharc után egy évig a selmecbányai bányaakadémián tanult, azután Degenfeld Gusztáv grófhoz csatlakozva egy évig a berlini egyetemet látogatta, miközben Németországot és Svájcot utazta be. 1852-ben visszatérve Erdélybe, a családi birtokon kezdett el nagy odaadással gazdálkodni, miközben elméleti ismereteinek gyarapítását folytatta. Azon kívül az államtudományok, történelem és politikai irodalmat is figyelemmel kísérte. 1855-ben első nagyobb tanulmányát tette közzé: a Nemzetek fejlődéséről cím alatt, melyben Eötvös József báró A XIX. század uralkodó eszméi c. munkájával ellentétben álló nézeteket fejtegetett. 1860-ban ugyancsak Eötvös J. báró Die Garantien c. feltűnést keltett cikkével ellenkező álláspontra helyezkedett. Írt még akkoriban úti vázlatokat a Budapesti Szemlében 1862-ben tanulmányokat közölt. Munkássága oly figyelmet keltett, hogy a m. tud. akadémiának egyszerre két osztálya, a törvénytudományi s a történelmi hozta ajánlatba a levelező tagságra, melyre 1863-ban meg is választották. Ugyanezen évben jelent meg Nagyenyednek és vidékének veszedelme 1849. történeti tanulmánya. Ugyancsak 1863-ra esik első fellépése a politikai pályán, melyet fényes siker koronázott. A Schmerling által törvénytelen alapon egybehívott erdélyi országgyűlésen Gyulafehérvár város képviseletében azon irat szerkesztésével bízták meg, melynek rendeltetése volt ezen gyűlés törvénytelen voltát kimutatni s ebben az ellenzék álláspontját oly alapos jogismerettel, erős logikával és tiszta precízióval juttatta kifejezésre, hogy munkája nemcsak általános tetszéssel találkozott, hanem politikai tekintélyének is megvetette alapját. Ettől fogva egész haláláig minden országgyűlésnek tagja maradt, eleinte Gyulafehérvárt, utóbb Budapest II. kerületét képviselve. 1872-ben az erdélyi ev. ref. egyházkerületi főtanács elnökévé választották. 1875-ben a belügyminisztériumban Tisza Kálmán mellett államtitkárságot vállalt s 1878. földművelés-, ipar- és kereskedelmi miniszter lett. Sikeres működése elismeréséül 1881-ben az I. oszt. Vaskoronarendet kapta. 1882-ben valóságos belső titkos tanácsos lett. A magyar történelmi társulatnak 1877. harmadelnöke, 1878-ban másodelnöke és 1887 márciusában Ipolyi halála után elnöke lett. Nevezetes volt a társulat Buda várának a törököktől való visszavétele kétszázados évfordulója alakalmából 1886 szept. 2-án tartott díszgyűlésén mondott emlékbeszéde. 1886-ban a m. tudom. akadémia tiszteletbeli tagjává választotta. Földmívelés-, ipar- és kereskedelemügyi miniszteri működéséhez, 1878-tól az 1882-ik év végéig következő főbb mozzanatok vannak kapcsolva: az 1879. tartott székesfehérvári kiállítást személyesen nyitotta meg, az emlékezetes agárdi gőzeke- és gazdasági gépversenyt segélyezte s azon személyesen is megjelent, az 1885-iki országos kiállításra az előkészületeket nagy buzgalommal vezette. A szarvasmarha tenyésztést, melynek a lótenyésztésnél is nagyobb országos jelentőséget tulajdonított, minden tőle telhető módon előmozdította. 1880-ban alatta vette kezdetét az országnak tenyésztési területekre való felosztása. A magyar fajta fenntartása és nemesítése érdekében sokat tett, e célra 1881-ben a 400 bika nevelésére berendezett tordai bikatelepet létesítette, minek érdemét az aug. 30. tartott megnyitó ünnepély alkalmával Tormay Béla miniszteri tanácsosra hárította, mint egyáltalában sohasem szokta mások érdemét magáénak lefoglalni vagy azt kisebbíteni. Segélyezésével több nyugati fajtabeli szarvasmarhaimport történt hazánkba, nevezetesen az állami ménesbirtokok és gazdasági tanintézetek részesültek benne. A borászati kormánybiztosság 1879-ben, a vele kapcsolatba hozott országos központi mintapince 1881-ben keletkezett. A filloxera ellen való védekezésben is erélyes lépések indultak meg vezetése mellett. 1881-ben nyitották Farkasdon az első filloxera-kísérleti állomást és amerikai vesszőtelepet. 1881-ben nyitották meg Budapesten a magvizsgáló állomást, és ugyanazon évben állították fel ugyanott az országos vegykísérleti állomást. 1880-ban állították fel a nagyenyedi vincellériskolát, 1881-ben a ménesi vincellériskolát. 1882-ben kezdték építeni a rimaszombati földmíves-iskolát. Az ő nevéhez fűződik a Kőbányán felállított, oly nagy jelentőségre jutott sertésveszteglő- és hizlalótelep. Nagy tevékenységet fejtett ki a vetőmagtermelés, a sörárpa-, kender-, rizstermelés stb. előmozdítása körül.

Kemény Gábor br. (Bp., 1910. dec. 14. – Bp., 1946. márc. 19.): újságíró, külügyminiszter. Bp.-en jogi doktorrá avatták s közigazgatási szakvizsgát tett. Vidéken szolgabíró, majd a Pesti Hírlap külső munkatársa (1933). Ezután jobboldali lapok cikkírója. 1939-ben csatlakozott a nyilas mozgalomhoz, 1941. szeptembertől Szálasi Ferenc megbízásából a Nyilaskeresztes Párt külügyi vezetője. A német megszállás után (1944. márc. 19.) többször tárgyalt a náci megbízottakkal a nyilas hatalomátvételről. Tájékoztatta a németeket a koronatanács elhatározásáról, hogy fegyverszünetet kér a szövetségesektől (1944. szept. 11.). A nyilas puccs után külügyminiszter (1944. okt. 16. – 1945. márc. 27.); a rémuralom elleni diplomáciai tiltakozásokat ő hárította el. Decemberben Szálasival Hitlernél járt; ő rendelte el a külügyminisztérium nyugatrara telepítését. Az amerikaiak elfogták és kiadták (1945. okt. 3.). A háborús főbűnösök perében kötél általi halálra ítélték, kivégezték.

Kemény Géza br., Született Csombordon 1835-ben. Tanulmányai befejeztével a gazdaságra adta magát s mind a megyei közéletben, mind a környék közgazdasági mozgalmaiban élénken részt vett. Érdemeket szerzett a marosvásárhelyi bank alapításával is. Az 1887-92. országgyűlésen harmadízben képviselte az alsó-fehérvármegyei magyarigeni kerületet.
Kemény György A Kolozs megyei Szentmargita faluban (Dés közelében) Kemény György és két fia Kemény György és Ferenc volt itt eltemetve, a felirat szerint 1849 decemberében

Kemény István (I. István) (II. Jánosnak fia) Küküllő vármegye főispánja 1566-ban.

Kemény István br., 1848-49. alsó-fehérvármegyei főispán, azután 1860-70-es években a képviselőház tagja, született 1811-ben, meghalt Csombordon 1881-ben. (Atyja IV. Simon báró, táblai ülnök, anyja Teleki Anna grófnő volt; hozzá méltó neje Bánffy Kata grófnő). A régi erdélyi magyar arisztokráciának e tiszteletreméltó, tipikus alakja. Wesselényi Miklós báró, Kemény Dénes és idősebb Szász Károly, akkori vezérférfiakhoz csatlakozva, valamennyi erdélyi országgyűlésen s az unió óta a budapestieken folytonosan részt vett, s mint Alsó-Fehér vármegye egyik követe, nagy befolyású hazafias működést fejtett ki. Az 1848-1849-iki vészteljes években Alsó-Fehér v.megye főispánja volt; Egyed elpusztítása napjaiban, miután nejét biztos helyre vezette, megjelent a dúló oláhok ezrei közt s rettenthetetlen bátorsággal mentette meg számos magyar életét s csak a legnagyobb merészséggel tudott keresztül törni a bősz tömegeken. Későbben Fekete könyv című emlékiratában ő maga írta le az általa gúnyosan rómaiaknak nevezett gyermekgyilkoló s rabló, hősöknek megyéjében elkövetett kegyetlenségeit. Szemmel látó tanúja lévén e borzalmaknak s maga is kifosztatva legbecsesebb családi kincsei s emlékeiből, a «rómaiaknak» megbocsátani soha sem tudott; egyébiránt maga volt a megtestesült emberszeretet, s jótékonyság, s akik benne jóakaró pártfogót, támogatót, szükségben segítőt kerestek, sohasem csalatkoztak. E mellett kitűnő jó gazda is volt; a szabadságharc után az oláhok által feldúlt birtokait értelmesen s gondosan rendezte s azok újjáteremtése által magasabb gazdai tehetséget bizonyított; sőt már előbb is ő volt az első erdélyi birtokos, ki 1834-ben váltógazdaságot létesített. Különös gondot fordított a szőlőművelésre, nagy áldozattal ültette, s tartotta fenn terjedelmes rizling szőlőtelepeit, hol a világhírű csombordi rizling termett, melynek tisztaságára a legnagyobb szigorral ügyelt fel.

Kemény János (I. János) (II. Péternek fia) „1550-ben Martinuzzi György rendeletéből a brassai havasokra megy az Erdélyt pusztító oláhok ellen, kiket ottan meg is vert. 1554-ben I. Ferdinánd követe Erdélyben Szolimán császárhoz. 1558-ban ő általa nyilatkoztatá ki Izabella a fejérvári gyülésen a Kendiek megölettetésének okát. Ő szerzé Bükköst, és több jószágrészt családja részére.”

Kemény János (II. János.) A családalapító I. Péter unokája, II. János törökországban 1553-ban Szolimán szultánnál követ (felesége: Ombozi Margit).

Kemény János (III. János) (I. Ferencznek fia) 1603-ban Székely Mózes pártján állott s annak oldalán harcolva esett el. Neje Sármasági Anna.

Kemény János, Erdély fejedelme (1660 dec.-1662 jan. 23.), szül. Bükkösdön 1607-ben, elesett 1662-ben a nagyszöllősi csatában. Atyja K. Boldizsár, anyja Tornyi Zsófia. A hadiszolgálatot Bethlen Gábor fejedelem alatt kezdte meg, kinek udvarában szolgált; a két Rákóczi György alatt, pedig már hadvezér volt s a másodiknak oldalán részt vett 1657. a szerencsétlen lengyelföldi táborozásban. Miután maga Rákóczi György „kevesd-magával” Magyarországba menekült, K. János vezette a szétvert sereg maradványát Erdély felé, s midőn már Moldvához közelített, útját állotta a tatár khán, ki a török nagyvezér parancsára 60 ezer emberrel Lengyelország felé indult Rákóczi ellen. Kemény János vitézül védte magát, s a megmaradt 5-6000 főnyi seregével, rögtönzött sáncai mögött három napig megállotta helyét, de ekkor, élelem fogyta miatt, kénytelen volt alkudozásokba bocsátkozni, s szabadon bocsáttatása díjául bizonyos váltságösszeget ajánlott fel, melyet a tatár el is fogadott. Azonban a szószegő khán, a sátorába hivatta és letartóztatta, seregét váratlanul megtámadta, az ellenállókat leölette, a többit pedig K.-nyel együtt Krimbe hurcolta rabszolgaságra, hol két évig nyomorgott, míg azután 1659. rokonai kiváltották. Ez időben II. Rákóczi György s Barcsai Ákos versengtek a fejedelemség felett Erdélyben. K. egyikhez sem csatlakozott, hanem egy ideig Aranyos-meggyesen, Szatmár vmegyében tartózkodott. II. Rákóczi Ferenc halála után 1660. ennek híveitől, különösen a székelyektől unszoltatva és segíttetve, fejedelmi jelöltül lépett fel s fejedelemmé meg is választatott (1660 dec.) Barcsai Ákos ellen, de a Barcsai Ákost pártoló török szultántól nem nyerhetett megerősítést. Ekkor Barcsai Ákost s a többi Barcsaiakat, Gáspárt és Andrást megölette s a török elleni heves gyűlölete, nagyravágyásával párosulva, arra bírták, hogy osztrák szövetséget keressen, I. Lipót császár segedelme után járjon. Mielőtt még ezt megnyerhette volna, az ellene küldött török hadak elől menekülve, kénytelen volt Erdélyt elhagyni. Kevéssel ezután 36,000 császári katona Montecucculi vezérlete alatt kísérte őt vissza Erdélybe, ki azonban a nagyobb török haderővel megmérkőzni nem mert, s Ali temesvári pasa, rögtönözve, a házi tűzhelyétől előrántott jámbor Apaffy Mihályt tette fejedelemmé s azután Erdélyből kivonult. Az Erdélyből másodízben is kimenekült K. a törökök távozásának hírét véve, Aranyosmeggyesről azonnal Apaffy ellen vezette hadait s ezt 1662 elején Segesvárba szorította, de a török, s az azzal tartó s Apaffyt pártoló ellenpárt szintén sereget állított ellene s az ezzel vívott nagyszőllősi ütközetben vitézül harcolva, életét vesztette. Rövid életű fejedelem, tudós és író is volt. Krimi fogságában a zsoltárokat olvasgatta és azokról egy munkát is irt, I. Rákóczi Ferenc özvegyének a kegyes Lorándfi Susánnának ajánlva, ki azt 1659-ban Sárospatakon ki is nyomtatta. Még a lengyelországi táborozás előtt 1656. kidolgozta nemzetsége származási tábláját, mely sajtó alá kerűlt: Régi nagy emlékezetű Kemény-familia geneologiája címmel, mely kezdetét vette a tekintetes Mikola familiából 958. esztendőben (Kolozsvár 1701). Megírta saját érdekes élete viszontagságait is születésétől kezdve. Fennmaradt tatárforságában írt azon műve is, melyben önvédelmére azt igyekszik bizonyítani, hogy a vezérletére bízott sereg veszedelmének nem ő volt okozója. Első neje Kállay Katalin, a második Lónyay Anna volt s ezektől fiai: II. Ferenc és Simon.

Kemény János (V. János) az I. Simon legöregebbik fia, 1686-ban a kormány tanácsosa, a hatalmas Teleki Mihály leányát vette nőül, s alapítója lett a mostani grófi ágnak. Vallásosságát bizonyítják Enyedre és Kolozsvárra tett alapítványai. Nagy oklevélgyűjtő volt. Meghalt kora 39. évében.

Kemény János br, K. Zsigmondnak tesvéröccse, szül. Puszta-Kamaráson (Erdély) 1825. Átvéve az apai birtokot, rendbe szedte családja szerény vagyoni viszonyait, s e mellett buzgó részt vett Kolozs vmegye közgyűlésein. 1878. választatott országgyűlési képviselővé, s a szabadelvű párt tagja és a ház alelnökévé lett. Mint ilyen 1881. belső titkos tanácsosi méltóságra emeltetett. Az 1881-iki országgyűlés második időszakában, harmadik helyen a koronaőri méltóságra is jelöltetett protestáns részről, melyet azonban Szlávy József nyert el. A Kisfaludy-társaság alapítói s pártolói közt foglalt helyet. A szerény, nyájas, de férfias és komoly férfiú közbecsülést s ragaszkodást keltő, kiváló egyéni tulajdonainál fogva annyira megnyerte az erdélyi köznép s még az oláhok bizalmát is, hogy Puszta-Kamaráson megválasztották községi bírónak, ami talán egyetlenegy eset. Szeretett Zsigmond fivérének, midőn ennek fényes szelleme elhomályosult, utolsó éveiben ő nyújtott menedéket, s gondos ápolást.

Kemény János br., (Pittsburgh, USA, 1903. szept. 5. – Marosvásárhely, 1971. okt. 13.): író, irodalomszervező, színházigazgató. A bárói család elszegényedett ágának sarja. Gyermekkorában visszakerült Erdélybe. A középiskolát Kolozsvárt végezte. Szerepelt az erdélyi fiatal m. írók első közös bemutatkozó kötetében (1923). Miután örökséghez jutott, a romániai m. írókat és irodalmat anyagilag is támogatta. Kuncz Aladárral marosvécsi kastélyában írói találkozót szervezett (1926). Itt alakult meg az Erdélyi Helikon írói közössége, amely 1928-tól ezen a címen adott ki irodalmi folyóiratot. 1930-ban átvette a kolozsvári m. színház igazgatását. 1944-ig több regénye és novelláskötete jelent meg. A II. világháború után fizikai munkás volt, majd Marosvásárhelyen a Színművészeti Főisk. könyvtárosa, később az Új Élet c. marosvásárhelyi lapnál dolgozott. 1957-től egymás után jelentek meg novellái, regényei. Tervezett egy több kötetes önéletrajzi regényt is, de ennek csak az első része készült el.
Marosvécsen van eltemetve a vár parkjában.

Kemény József gr., híres történetbúvár, K. Farkas és Batthyány Teréz grófnő egyetlen fia, szül. Gerenden 1795 szept. 11., megh. 1855 szept. 12. Ifjabb korában hivatalt viselt s 1827. kincstári titkár lett Nagyszebenben, e hivataláról azonban már 1835. lemondott s a hazafias ellenzék soraiban foglalt helyet az erdélyi 1834-iki országgyűlésen, melyre Alsó-Fehér vmegye választotta meg egyik követéül. Későbben is megjelent az országgyűléseken, mint kir. hivatalos, de már ezeken a politikai kérdések által kevésbé érdekeltnek látszott s csakugyan nemsokára, a politikai harcok zajos mezejéről munkás magányba vonulva, egészen kedvelt tudományának, kisebb hazája, Erdély történelme s régiségei búvárlatának szentelte minden idejét. Közzé tette a Deutsche Fundgruben d. Geschichte Siebenbürgens c. örökbecsű munkáját (Kolozsvár 1839, két kötet) német nyelven; Erdély történeti tárát (Kovács István társaságában, Kolozsvár 1845) magyar nyelven; a Notitia historico-diplomatica archivi et litterarum Capituli Albensis Transilvaniae címüt pedig (Nagyszeben 1836, 2 köt.), továbbá az Epistolae Mathiae Corvini, Ulad. II. et Ludovici II. Regum Hungariae et contempora neorum adjectis notis criticis (u. o. 1835) latin nyelven, mely nagy műveivel bőven gazdagította a történeti kútfőirodalmat. A Kurz A. által kiadott Magazin zur Geschichte, Litteratur u. Merkwürdigkeiten Siebenbürgens címü folyóiratnak is ő volt legtevékenyebb létrehozója s előmozdítója. Magyar nyelvű értekezései leginkább a Tudományos Gyűjteményben s Erdélyi Nemzeti Társalkodóban (1829-30), későbben pedig az Arpadia s Iris zsebkönyvekben s főképen az Új Magyar Múzeum 1854-60. évi köteteiben, s az akadémia által kiadott Tudománytárban jelentek meg.
Nagy mennyiségű jobbára elkészített, részint egészben be nem fejezett kiadatlan munkái is maradtak hátra, élénk tudásvágyát s kutatási szellemét tanúsító művek, vegyes közjogi s történelmi értekezések.
Kiadott s kiadatlan művei megközelítik a 7-800 ívet, kútfőgyűjteményei meghaladják a 12 ezret. Gazdag s nagybecsű könyv- és kézirattárát s oklevélgyűjteményét hazájának ajándékozta s már az 1841-iki erdélyi országgyűlésen egy Erdélyi Múzeum alapítására ajánlotta fel unokatestvérével gr. Kemény Sámuellel karöltve, s e nagy tudományos kincs később annak legfőbb dísze lett. A m. akadémiának már 1831 febr. 17. tiszteletbeli tagjává választatott, későbben a tudományok bécsi akadémiájának is tagja lett. A m. akadémia 1860 okt. 12-én tartott nagygyűlésén Mikó Imre gróf tartott felette érdemeit felsoroló, meleghangú emlékbeszédet.

[A-F] [G-J] [K-R] [S-Zs]

Kemény Kálmán br., Alsó-Fehér vmegye főispánja, főrendiházi tag, szül. Kolozsvárt 1838 június 7-én. Otthon nevelkedett, majd a marosvásárhelyi főiskolába került s tanulmányait a bécsi és berlini egyetemeken fejezte be. 1865 óta részt vett a megyei és politikai életben s 1872. a szászrégeni kerület képviselőjévé választotta. Később a fúzióhoz csatlakozott s 1885-ig mint a szászrégeni kerület képviselője tagja volt a háznak; 1885 máj. 16. Alsó-Fehér vmegye főispánjává nevezték ki.

Kemény Klió bárónő. Tanulmányait a Kolozsvári Zeneakadémián folytatta, a neves D’André Albert énekmesternél. Tanulmányai befejeztével, az ottani magyar opera tagjaként dolgozott 1948 és 1961 között. Mint hangverseny–énekesnő 1957-ben Bukarestben mutatkozott be az ottani Filharmónia kamaratermében. Aztán 1961-ig többször énekelt Kolozsváron és Marosvásárhelyen, filharmóniai koncerteken. Romániai pályafutása alatt Zeno Vancea a román Zeneszerző szövetség elnöke, zeneszerző és Rónay Antal vezető karnagy pártfogásukba vették. 1961-ben Magyarországra települt, ahol a budapesti Filharmónia és annak szegedi kirendeltség keretein belül tevékenykedett, oratórium és önálló ária és dalesteken lépett fel. 1965 őszén a londoni Wigmore Hallban sikeres koncerten lépett fel, melyet több angliai koncert követett. Legsikeresebb énekelt szerepei: Judit (A kékszakállú herceg), Azucena (Trubadúr), Eboli (Don Carlos), Amnerisz (Aida) stb., melyeket zeneileg és színpadilag kidolgozva tartott repertoárjában. Dal repertoárjai a barokk szerzőktől a mai szerzőkig számos mű, köztük Bartók és Kodály népdal feldolgozásai, melyek előadásával sok dicsérő kritikát szerzett bel és külföldön. Sajnálatos módon, látványos operaénekesnői pályafutása hirtelen megszakadt és a későbbiekben más területen tevékenykedett. Halála után, Marosvécsen helyezték örök nyugalomra.

Kemény Kristóf ki középlaki előnévvel élt. Kovács Györgygyel, özvegy Sármasághy Mihályné nevében ajánlatot tesz a Veres János által megveendő Sz.-Mihálytelke és topai részbirtokra 1571-ben.

Kemény Lajos br., szül. Mezősámsondon 1799 szept. 29-én, megh. Vajdahunyadon 1879 július 7-én. 1848-ban honvéd főhadnaggyá nevezték ki, s a debreceni térparancsnokságnál alkalmazták. 1849-ben Dévának lett főparancsnoka, kit megbíztak a rögtönítélő bíróság rendezésével s később annak elnökévé vált. A leverés után 1849 szept. 16-án elfogták, 1852 július 2-án a nagyszebeni katonatörvényszék kötél általi halálra illetve 15 évi várfogságra került, büntetését az olmützi várban töltötte.


Kemény László gr. katolikus pap volt, előbb egerszegi plébános, utóbb 1763-ban esztergomi kanonok, zebegényi prépost, és nógrádi főesperes. Meghalt Erdélyben, 1787-ben, midőn rokonai látogatására járt.

Kemény László (a fejedelem János unokája) 1762-ig Erdély főkormányzója volt. Felesége Pekry Anna.
Kemény Melinda, bárónő (Bp., 1906. júl. 13. – Bp., 1990. máj. 17.): balett táncosnő, pedagógus, Lieszkovszky Tibor felesége. Pallay Anna és Brada Ede volt a mestere (1918-1922). Londonban 1923-24-ben E. Cecchetti balettmesternél képezte magát tovább. Bp.-en elvégezte a Tánc- és Mozdulatművészeti Tanárképzőt (1936). Közben férjével együtt koreografált táncokkal Ny-európai balett-társulatokban vendégszerepelt, operettszínházakban és revüszínházakban lépett fel. 1949-50-ben részt vett V. Vajnonen és K. Armasevszkaja balettművészek tanfolyamán. 1950-től koreográfus volt, az Állami Népi Együttesnél (1950-54); Weimarban (1961-62); a debreceni Csokonai Színházban (1962-63). Itt készítette DAmbosi: Efezusi özvegy c. táncjátékának koreográfiáját (bemutatva 1962). 1956-tól 1973-ig a Budai Táncklub és a bp.-i VII. ker. Tánctanítói Munkaközösség iskolában balettet tanított.
Kemény Miklós gr. (I. Sámuel fia) Előbb aranyosszéki főkapitány, majd 1827. jún. 19-én 455 szavazattal, br. Jósika János elnökletével megtartott gyűlés Marosszék főkirálybírójává választatott.. Mint Marosszék főnöke csak egy tisztségi ülést tartott. A marosvásárhelyi és udvarhelyi ref. főiskolák főgondnoka volt. „1777-1812-ig 2616 véka búzái adott a csikudi dézmából a ref. kollégiumnak, továbbá 1814-ben az ölvesi allodiális földei dézmájának felét a professzorok fizetése javítására, a másik felét pedig természettani eszközök beszerzésére rendelte. Érdekes körülmények közt járult 6000 váltóforinttal a Gecse-intézet alapja gyarapításához, Ugyanis a ref. főconsistorium előtt megígérte, hogy közjóra törekedő nemes buzgóságból ezen philantropicus intézet fundusát még ezer rhforinttal megajándékozni s szaporítani akarja. Ezt az ígéretét azonban nem váltotta be, azért Gecse Dániel végrendeletében úgy intézkedett, hogy: a gróf fennálló 10.000 rhforint tartozásának felét elengedte és a Gecse-intézet számára 6000 frt. megfizetésére kötelezte. Azért a végrendeletet végrehajtó bizottság az írt összegei törvényes executio útján, a gróf örököseitől behajtotta.” Meghalt 1829. szept. 14-én, a radnai Borvízfürdőn. Neje: czegei Vass Krisztina, aki 1812-ben 1230 frtot adott a ref. kollégiumnak.
Kemény Pál (K. Zsigmond az író unokatestvére Lajosnak fia) Földbirtokos a marosszéki Malomfalván, szül. 1755-ben. 1832-ben a maros-vásárhelyi Casino egyik alapító tagja, 1840-ben a ref. kollégium felügyelő főgondnoka és ebben a minőségében, mint a Gecse-féle Emberszereteti Intézet alakuló bizottságának egyik elnöke működött. 1848. nov. 5-én, amikor Gedeon tábornok Marosvásárhelyre bevonult, az osztrákok elfogták és túszként Szebenbe hurcolták, ahonnan csak akkor szabadult és tért haza, amikor Bem tábornok Szebent bevette. Jótékony vonatkozásokban bőkezűnek mutatkozott. 1825. okt. 5-én, a magok által beállított szőlőhegy termésének tizedét a ref. Kollégiumi tanárok fizetéseinek jobbítására ajánlotta és ki is adta, valamint a szüretelő deákoknak 12 véka búzát és 1844-ben, Buttler nemes példájától indítva, a tanári nyugdíjalapra 5000 váltócédula forintot adott. A szabadságharckor minden ezüstjét és ékszerét a haza oltárára tette. Meghalt 1854. mart. 26-án. Neje: gr. Teleki Rakhel.
A szabadságharc alatt itt megjelent röpiratai: A szász bureaucratia bujtogatásai. Egyházi beszéd. Barátaim, székelyek! A magyarországi unio tárgyában májusi felhívás. Felszólítás a székely testvérekhez. Marosszék egyik választó polgára: őszinte felszólítás Marosszék minden választó polgáraihoz. Június 27-én közli a marosszéki kortestaktikát.


Kemény Péter (I.Péter) volt az a XV. században, ki a Kemény nevet viselő külön családot alapította.

Kemény Péter (III. Péter) Lázár Anna és I. Boldizsár fia. Báthori Gábor fejedelemsége korában Bethlen Gábor tábornok és udvari főkapitány udvarában töltötte ifjúságát. „Midőn Bethlen a törökhöz kifutá, III. Péter Bethlen nejével együtt Déva várában maradt, hol a vár, ostrom alá kerülvén, III. Péter vitézül harczolt. Bethlen Gábor visszajövetelével ennek étekfogója (főasztalnoka) lett. 1619-ben Bethlennel kün csatázván Köpcsénnél, sebet nyert, jobb karja lövetvén, de ebből kigyógyult; azonban utóbb Hainburg ostrománál, hol a gyalogságot vezérlé, – bal mellén úgy találta a muskéta golyó, hogy az hátán jött ki, és miatta azonnal megholt. Pozsonban temettetett el.”

 

Kemény Sámuel (I. Sámuel) Miklós és czegei Wass Krisztina fia, Erdélynek egyik nagytudományú államférfiú, aki négy évet töltött külföldi akadémiákon és beutazta egész Európát. 1784-ben Schaltzer, a nagy történetíró azzal bocsátotta útra hazájába: nem tudja, a gróf tanult-e tőle többet, vagy ő a gróftól, különösen Erdély viszonyairól. 1786-ban II. József kinevezte Belsőszolnok- és Dobokamegye alispánjává, Haza jővén külföldről, nőül vette iktari Bethlen Kata grófnőt. 1790 szept. 20-án Leopold pedig Tordamegye főispánjává, majd 1795. márc. 16-án főkormányszéki tanácsos, egyben cs. kir. kamarás és 1804. febr. 9-én grófi rangra emelkedett. 1810-ben ideiglenes kir. táblai elnök, 1815. június 16-án pedig valóságos táblai elnök lett, mely alkalomra, hivatalába iktatásakor a marosvásárhelyi ref. kollegium ifjúsága tiszteletére kiadta a Májusi virágokat. (Marosvásárhely, 1816.) 1815. pedig valóságos táblai elnök lett, s ez alkalommal a fejedelem a Lipót-rend középkeresztjével is kitüntette. Végül 1816. szept. 14-én országos elnök lett. Meghalt 1817-ben, amikor az erdélyi fejedelmi státusok és rendek, mint az erdélyi ref. főconsistorium elölülőjének halálára kiadták Menalkás idyllium címen emlékezetét megörökítő halotti beszédet. „Neje: iktári Bethlen Kata, aki a vajdaszentiványi dézmát 6000 mfrttal megváltva, annak kamatját a ref. kollégiumi tanárok fizetésjavítására rendelte, továbbá a czikudi dézma helyett 1000 frtot a könyvtár gyarapítására adott.”

Kemény Sámuel (V. János fia) Doboka vármegye főispánja. Ő volt azon oklevél-gyűjtemény szerzője, melyet a nyelv mívelő társaság megemlít. Macskási Katalintól gyermekei nem maradtak. Meghalt utód nélkül 1744-ben.


Kemény Sámuel gr.(Sámuel és Bethlen Kata egyik fia), méltóan atyja nevéhez, szinte lelkes és ismeretes tudomány- és művészpártoló, az 1834-iki ellenzéki szellemű, hazafias országgyűlésen Aranyosszék követe, azzal tette nevét halhatatlanná, hogy az 1841-iki országgyűlésen unokatestvérével, József gróffal egyesülve, nagyszerű könyv- és kézirattárát a felállítandó Erdélyi Múzeumnak felajánlotta s annak megnyitása után át is adta.

Kemény Simon a szentimrei hős, ki 1440. Hunyadi János jelmezébe öltözve, ennek ruháit magára véve, hazájáért s vezéréért, kinek életétől a haza sorsa függött, hősi halált halt. Thuróczy Krónikájában a hős neve hibásan Kamonyának van írva. A török ellenség ugyanis Hunyadi Jánosban látván a magyar haza legfőbb oszlopát, elhatározta, hogy mindenek előtt ennek életére tör az ütközetben; ezt megtudván Kemény Simon, arra szánta magát, hogy annak zászlaját s öltözetét elsajátítsa s ez úton önmagát feláldozva, megmentse az imádott vezér életét. Péternek, kitől kezdődik a Kemény család családfája, testvére.

Kemény Simon (I. Simon) Atyja a fejedelem halála után Bánffy Dénes és több főúrral Magyarországra sietett, s miután eredménytelenül vártak az osztrák segélyre, 1663-ban nyert kegyelemre visszatértek Erdélybe. Neje Perényi Katalin, mint buzgó katholika, és a jesuiták pártolója nem csekély befolyást gyakorolt családjára. Simon fiai visszaléptek a politikai pályáról.

Kemény Simon (II. Simon) és László (apjuk I.Simon) a Rákóczy-forradalom alatt 1704. táján Görgény várába vonultak. Ők nyertek ez ágnak báróságot.

Kemény Zsigmond (V. János fia, Kemény Sámuel testvére) táblai ülnök, ki 1736. táján halt el, két nejével tovább folytatá a család ezen ágát.
Kemény Zsigmond (1816-1875) a Kemény családnak egyik, vagyoni tekintetben szerény ágából származott. Született M.-Kapudon 1816-ben, kora és irodalmi jelentkezése szerint még a reformkor nemzedékeihez tartozna, de munkásságának és hatásának súlypontja 1850 és 1867 közé esik, vagyis arra az időre, amikor a nagy Petőfi-kortársak - Arany, Tompa, Jókai - életművük javát alkotják. Kemény Zsigmond megtűrt szegény rokonként hányódik udvarházról udvarházra, amikor végre bekerülhetett a nagy hírű és igen színvonalas nagyenyedi kollégiumba, ahol kitűnő tanárok irányítása mellett szomjasan szívja magába mindazt, amit megtanulhat. Rendkívüli műveltségével tűnik fel már fiatalemberként, amikor Wesselényi Miklós haladó szellemű, izgatottan politizáló körébe kerül. Innét vezet az útja a liberális centralisták felé. Az európai liberalizmus eszmevilága és a romantika, főleg a német romantika hat rá az 1848 előtti években. Ez időben még bízik a haladásban, de már ekkor fél a túl gyors haladástól. Önálló Magyarországról ábrándozik, de veszélyesnek tartja a szakítást a Habsburgokkal; polgári átalakulás az eszménye, de a nemességet és főleg az arisztokráciát hiszi az átalakulás alkalmas közegének. Már 1848 előtt teljes vértezetében áll porondra az új hangú, a realista regényíró. Keménnyel megjelenik irodalmunkban a pszichológiai realizmus. 1848-ban egy pillanatra ugyan őt is magával ragadja a forradalom, de nem bízik a szabadságharc győzelmének lehetőségében, és Debrecenben tulajdonképpen ő lesz a Békepárt szellemi vezére. A bukás után ugyan egy ideig ő is az üldözöttek között van, a hatóságok megfigyelik és megtiltják, hogy elhagyja Pestet, de 1850-ben és 1851-ben két egymást kiegészítő röpiratban keményen bírálja a bukott forradalmat. Politikai tevékenysége mellett írja regényeit. S minthogy nehezen ír, nagyon aggodalmas stiliszta, a megfeszített munka - s mellette az egyszerre magányos és önpusztítóan kicsapongó életmód - felőrli amúgy is beteg szervezetét. De közben megalkotja a XIX. század legjobb magyar lélektani regényeit, köztük a Zord időt és a Rajongókat, megírja példaszerű irodalmi és történelmi esszéit, köztük a remekművű A két Wesselényit. 1867 látszólag az ő győzelme: a kiegyezés bekövetkezett. De a pesszimista Keménynek nem tetszik a megvalósulás, és kritikusan áll szemben az új világgal is. Regényt többé nem írt, idegzete egyre nehezebben bírta a számára oly gyötrő valóságot, elméje elborult. 1875 dec. 12-én halt meg Pusztakamaráson. Öröksége igen jelentékeny, de ellentmondásokkal teljes. Kétségtelen, hogy nagy lépést tett előre a magyar realista regény megteremtésében, és itt nagy történelmi regényei mellett említeni kell kisebb fontosságú társadalmi regényeit is, például a Szerelem és hiúság című művét. Esszéi a műfaj remekei és mintadarabjai. Publicisztikáiban is annyi megszívlelendő gondolat van, amelyet a haladó utókor is hagyománynak és tanulságnak tekinthet. De az is igaz, hogy Kemény nem könnyű olvasmány: gondolkodásra és önvizsgálatra kényszeríti az olvasót.

Báró Kemény Zsuzsanna (1934, Kolozsvár – 1979, Erdőszentgyörgy) Nagy Zsuzsa, Kemény Zsuzsa, valamint (-y –a) néven újságírónő, írónő.
Báró Kemény János író, színházigazgató legfiatalabb lányaként született 1934. január 18-án Kolozsváron. Gyerekkorát nagyrészt itt, valamint a Kemények ősi kastélyában, Marosvécsen töltötte. Elemi iskoláit és a gimnázium első évét Kolozsváron, majd kényszerű Marosvásárhelyre költözésük után, 1945-től, az itteni Leánylíceumban folytatta. 1952-ben érettségizett. A Székely Színháztól osztályidegenként eltávolított édesapja mellett dolgozott mészégető, majd lúgpároló munkásként. 1953 és 1956 között a Művészeti Középiskolában helyezkedett el raktárnokként, majd pénztárnok és gépírónő volt. 1954. december 29-én házasságot kötött Nagy Pál festőművésszel. 1958-tól a Művészet című képes havi folyóirat, illetve a későbbi kéthetenként megjelenő Új Élet Szerkesztőségében gépírónőként majd technikai szerkesztőként foglalkoztatták. Több írását, novelláját, interjúját, riportját, kritikáját, meséjét közölték különféle romániai magyar lapok. Családi otthonuk irodalmi-művészeti szalon jellegű összejövetelek, baráti beszélgetések, viták helyszíne volt, ahol az akkori romániai és magyarországi értelmiség jelentős személyiségei megfordultak. 1979. június18-n tragikus autóbaleset áldozata lett, férjével és barátnőjével Varga Katalinnal, „A Hét” című bukaresti lap művészeti szerkesztőjével együtt.
Posztumusz novelláskötete Szaggatott párbeszéd címmel, 2001-ben jelent meg a marosvásárhelyi Mentor kiadónál.


 


visitors: 71050 | page downloads: 982857
Kohr-Ah portal engine 1.97.